Blog's Menu

A boka dagadásának okai és a duzzanat kezelése

2023. augusztus 31.

A duzzadt boka igen gyakori jelenség. Általában akkor alakul ki, amikor a lábak szöveteiben folyadék gyülemlik fel. Többnyire ártalmatlan, de akár betegség velejárója is lehet – mint például szív- vagy vesebetegségé, esetleg mélyvénás trombózisé –, így nem árt odafigyelni, hogyan és mikor jelentkezik.

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy milyen kísérőtünetei lehetnek az alsó végtagok ödémájának, milyen típusai vannak, mi zajlik le ilyenkor a testben, illetve milyen tényezők állhatnak a lábdagadás hátterében. Szót ejtünk arról, hogy hogyan történhet a dagadt láb kezelése házilag, illetve mikor érdemes vele orvoshoz fordulni.

Duzzadó boka – mi történik?

Gyakran jelentkezik azoknál, akik sokat ülnek vagy állnak. Leggyakrabban ödémáról, vagyis szövetközi vizenyőről van szó. Ebben az esetben a duzzanat hátterében az áll, hogy a fokozott hidrosztatikus nyomás miatt növekszik a szövetközötti folyadék termelése és lassul az elvezetése is, ami helyi folyadékgyülemhez vezet. Oka lehet ugyan betegség is, ám az esetek döntő többségében nem jelez súlyos problémát.

Érintheti egyik vagy mindkét lábat, járhat fájdalommal vagy nehézlábérzéssel, illetve lehet időszakos is – a boka dagadás nyáron sokkal gyakoribb. A mindkét oldalon szisztematikusan jelentkező bokaduzzanat szívelégtelenséget vagy vesebetegséget is jelezhet, míg csak a jobb boka dagadása vagy csak a bal boka dagadása inkább az érintett láb sérüléséről árulkodik.

Előfordulhat, hogy az ödéma csak egy bizonyos részen jelentkezik (például belső boka dagadása vagy külső boka duzzanat), ami ugyancsak sérülés vagy ízületi gyulladás nyoma lehet. A boka dagadás fájdalmas változata a sérüléseken és az ízületi problémákon túl mélyvénás trombózis tünete is lehet. Bőrpír esetén felmerül a fertőzés vagy a gyulladás lehetősége.

Mi okozhatja a boka dagadását?

A fentiekben már felsoroltuk a boka duzzanat néhány lehetséges okát. Most ezeket vesszük sorra, immáron a teljesség igényével.

Ödéma, azaz vizesedés

Természetes módon duzzanatot okoz, ha túl sokat állunk vagy ülünk a nap során. A huzamosabb ideig változatlan testhelyzet ugyanis a hidrosztatikus nyomás növekedése révén megterheli  a szervezetet, és akadályozza a nyirokkeringést. Erről árulkodhat, ha a reggel felhúzott zokni vagy cipő nap folyamán egyre szűkebbé válik.

A túlzott sóbevitelnek szintén egyenes következménye lehet a lábdagadás, hiszen a magasabb nátriumszint hatására a szervezet visszatartja a vizet. A folyadék így felszaporodik a szövetekben, és óhatatlanul duzzanatok alakulnak ki.

A túlsúly több szempontból is kockázati tényezőt jelent. Egyrészt fokozza a nyirokrendszer helyi terhelését. Másrészt növeli a szívelégtelenség kockázatát, márpedig az ilyenkor felszabaduló adrenalin és noradrenalin megemeli a pulzusszámot a szerv csökkent teljesítményének kompenzálására, a vesék pedig elkezdik visszatartani a sót és a vizet, mígnem a felesleges folyadék a keringési rendszerből kilépve felgyülemlik egyes testrészeken.

A terhesség alatti lábdagadás is igen gyakori panasz, ami annak tudható be, hogy az ilyenkor nagyobb véna-átmérő miatt a vénás vér nehezebben folyik vissza a szív felé. Az erekben lévő vénabillentyűk már nem tudják a szív felé terelni a vért, ami pangáshoz és folyadékgyülemhez vezethet. Az egyre növekvő méh pedig nyomást gyakorolhat a kismedencei vénákra, ami tovább akadályozza az elhasználódott vér visszaáramlását a szív felé.

Az ödéma bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is jelentkezhet, például vérnyomáscsökkentő kalciumantagonistáknál, fogamzásgátlóknál, antidepresszánsoknál, cukorbetegség elleni készítményeknél vagy szteroidoknál. Gyógyszermellékhatás gyanújának felmerülésekor mindenképpen tájékoztatni kell a kezelőorvost.

Sérülés

A boka vagy a lábfej sérülése könnyen eredményezhet lábdagadást. Leggyakrabban bokaficam, bokaszalag-szakadás, bokatörés, térdsérülés vagy ízületi gyulladás vezet fájdalmas duzzanathoz. Orvosi vizsgálattal és képalkotó diagnosztikai eszközökkel szerencsére könnyen meg lehet állapítani a sérülés jellegét, aminek a gyógyulásával maga a duzzanat is elmúlik.

Egyéb külső behatás

Rovarcsípés is okozhat duzzanatot, ami a csípés környékén is jelentkezhet, attól eltérő helyen azonban csak allergiás reakció esetén, ami szintén azonnali orvosi kezelést igényel.

Fertőzés

A fájdalom és a vöröses duzzanat fertőzésről árulkodhat. Vízhólyag vagy más sérülés helye fertőződhet el könnyedén – főleg diabéteszes neuropátia vagy más, szintén idegeket érintő és csökkent fájdalomérzékeléssel járó probléma esetén, amikor tényleg csak akkor érzékeli a páciens a tüneteket, amikor már súlyos a helyzet.

Mélyvénás trombózis

Amennyiben vérrög alakul ki a láb vénáiban, úgy elzárhatja a vérkeringés útját, duzzanatot okozva a boka és a lábfej területén. Vérrög kialakulhat a felszíni vénákban vagy akár a mélyvénákban is. Utóbbi sokkal veszélyesebb, azonnali orvosi beavatkozást igénylő állapot, a mélyvénás trombózis. Ez egy vagy több fő véna elzáródásával is járhat. A lábból elszabaduló vérrög akár életveszélyes embóliát is okozhat a tüdőben és az agyban. A féloldali fájdalmas lábdagadás, a vörös duzzanat és a láz mélyvénás trombózisra utalhat.

Szívelégtelenség és veseproblémák

A szívelégtelenség és a veseproblémák szisztematikus tüneteket okozhatnak, és szintén a láb dagadásával járhatnak. Az esténként jelentkező bokaduzzanat veseelégtelenség miatti folyadék- és sóvisszatartás jele lehet. Ha a vesék nem működnek megfelelően, folyadékgyülem alakulhat ki a szervezetben. Kísérőtünetek közül főleg a kimerültség, az étvágytalanság, az indokolatlannak tűnő súlygyarapodás és a mellkasi fájdalom vagy nyomásérzés árulkodik szív- vagy veseproblémákról. Fontos, hogy mellkasi panaszok esetén azonnali orvosi segítséget kell kérni.

Májbetegség

Bizonyos májbetegségek befolyásolják az albumin nevű fehérje termelődését a májban, ami megakadályozza, hogy a vér kiszivárogjon az erekből a környező szövetekbe. Az elégtelen albumintermelődés így folyadékgyülemhez vezethet, és ez a gravitáció révén inkább a lábfejet és a bokát érintheti, ám kiterjedhet a hasüregre és a mellkasra is.

Nyirokkeringési zavar

A limfödéma más szóval nyiroködéma vagy nyirokduzzanat, ami nyirokkeringési zavar miatti folyadékgyülemet jelent a szövetközi térben. Két formája létezik: az elsődleges limfödéma veleszületett fejlődési rendellenesség, ami már vagy újszülött korban megnyilvánul, de jelentkezhet későbbi életszakaszban is. Ebben az esetben általában mindkét alsó végtag és a kezek, valamint az arc duzzanata is kialakulhat. Másodlagos limfödéma esetén az ép nyirokrendszert érték olyan károsodások, amelyek pangáshoz vezettek, és főleg az egyik láb vagy kéz érintett.

Módszerek a hatékony kezelésre

A dagadt boka kezelése házilag is lehetséges, ha nem húzódik meg orvosi terápiát igénylő diagnózis a háttérben.

 A jól bevált otthoni módszerek a következők:

 

  • a lábak felpolcolása,
  • rendszeres testmozgás a vér- és nyirokkeringés serkentésére,
  • kiegyensúlyozott táplálkozás,
  • kompressziós harisnya viselése,
  • étrend-kiegészítők (pl. magnézium, kálium) szedése.

A hosszú ideig tartó ülés vagy állás, illetve a túl szoros zokni vagy cipő kerülése ugyancsak segíthet.

Ha a bokaduzzanat mellett fájdalom vagy bőrpír is jelentkezik, illetve a tünetek nem javulnak pár nap alatt, érdemes orvoshoz fordulni, aki a lehetséges okok feltárása után gyógytornát is javasolhat.

Összegzés

A bokaduzzanat gyakori jelenség. Általában akkor alakul ki, amikor a lábak szöveteiben folyadék gyülemlik fel. Többnyire ártalmatlan, de akár betegség velejárója is lehet – mint például szív- vagy vesebetegségé, esetleg mélyvénás trombózisé –, így nem árt odafigyelni, hogyan és mikor jelentkezik. A bokaduzzanat lehet egyoldali vagy kétoldali, kísérheti fájdalom vagy bőrpír. Hátterében állhat sérülés, fertőzés, trombózis, májprobléma vagy nyirokkeringési zavar is.

A lábak felpolcolása, a rendszeres testmozgás, a kompressziós harisnya viselése, valamint a magnézium és káliumtartalmú étrend-kiegészítők segíthetnek. Kerülendő a hosszú ideig tartó ülés vagy állás, a túl szoros zokni vagy cipő. Fájdalommal vagy bőrpírral kísért bokaduzzanat esetén ajánlott orvoshoz fordulni.