Megújult a hódmezővásárhelyi Árpád fejedelem BENU Gyógyszertár

Megújult a hódmezővásárhelyi Árpád fejedelem BENU Gyógyszertár

A gyógyszertár története több, mint 80 évet ölel fel, és már a 5. családi generáció teszi fel a betegek szolgálatára az életét. Kezdetekkor az 1940-es években az Árpád fejedelem Gyógyszertár Budapest VII. kerületében működött, majd 40 évvel később 1996-ban Dr. Bába Andrea és Papp István tulajdonosok vezetésével Hódmezővásárhelyen talált új otthont magának.

Az eredetileg a belvárosban működő gyógyszertár 2005-ben a Kertvárosba költözött, az itt élők kívánságának eleget téve, hiszen a városrészben ekkor már hosszú ideje nem volt állandó gyógyszertár, csak egy korlátozottan elérhető fiókpatika. Immár az 5. generáció veti bele magát fiatalos hévvel és erővel a munkába, mint azt egykoron az elődök tették.

A Gyógyszertár 2021. decemberében elveszítette vezetőjét Dr. Bába Andreát. A gyógyszertár vezetését Papp István mellett, Andrea unokaöccse Dr. Vincze Tamás és felesége Dr. Vincze-Dalmády Petra vette át, utóbbi a gyógyszertár új szakmai irányítója és vezetője.

Az új kezdet egy megszépült, modern, mai kor igényeit kielégítő gyógyszertár megnyitásával is párosul.

Az utóbbi időben a gyógyszertárak szerepe világszerte átalakuláson megy keresztül.

A gyógyszertárak ma már nem csupán a betegség gyógyítására, hanem az egészség megőrzése és a prevenció terén is kulcsszereplővé váltak.

Ebben a szellemiségben és a BENU legújabb koncepciójának jegyében újult meg a Medgyessy Ferenc utcában található Árpád fejedelem BENU Gyógyszertár.

Egy gyógyszertár esetében ma már elvárás, hogy a praktikum a kényelemmel találkozzon: ha a vásárló betér, olyan térben találja magát, ami modern, mégis barátságos, amiben könnyű eligazodni és lehetőség van szabadon válogatni egy széles és minden területet lefedő kínálatból.

Egyre nagyobb a szerepe a kényelmesen kialakított, tágas tereknek, az energiatakarékosságnak és a környezettudatosságnak, valamint a szabadpolcos rendszereknek, ahol az étrend-kiegészítők mellett, speciális élelmiszerek valamint dermokozmetikumok széles választéka is elérhető.

2023. december 7.