Ezek a káliumhiány tünetei és veszélyei

Ezek a káliumhiány tünetei és veszélyei

Kapcsolódó tünetek:

A kálium az egyik legfontosabb pozitív töltésű ion a szervezetünkben, ami 98 százalékban a sejteken belül található meg, és mindössze 2 százalékban azokon kívül. Fő szerepe a sejtek közötti információátadásban van, továbbá a kálium segítségével szabályozza a testünk saját pH-értékét, illetve a vérnyomásra is hatással van. A káliumhiány bárkit érinthet, táplálkozási szokásoktól és egészségügyi állapottól függően.

Cikkünkben közelebbről is bemutatjuk ennek az ásványi anyagnak a szerepét, sorra vesszük, hogy mennyi káliumra van szüksége a szervezetünknek, megnézzük, milyen tünetei lehetnek a káliumhiánynak, illetve kielemezzük annak okait is.

Ásványi ABC: K, mint kálium

A nátrium-kálium kapcsolata

A kálium egy létfontosságú ásványi anyag az emberi szervezetben.

A nátrium és a klorid mellett ez a harmadik legfontosabb elektrolit. A nátrium a só-víz háztartás egyensúlyáért felel, a kálium pedig a sav-bázis egyensúlyért, azonban az ideg- és izomműködésnél mindkettő megléte fontos. Minden egyes sejtnek szüksége van káliumra és nátriumra. Míg előbbi nagyrészt a sejtek belsejében található meg, addig utóbbi épp ellenkezőleg, a sejteken kívül, például a vérben. Ezeket az arányokat a sejtfalban található „pumpák” tartják fenn. Amennyiben felborul ez az egyensúly, több probléma is felmerülhet: folyadék-visszatartás jelentkezhet, megnő a vérnyomás, alvási problémák alakulnak ki, magasabb lesz a koleszterinszint, de vércukor problémák is kialakulhatnak.

Annak érdekében, hogy elegendő kálium legyen a szervezetünkben, naponta 2-5 grammot szükséges bevinnünk belőle. Mivel a legtöbb élelmiszerben van kálium, kiegyensúlyozott és változatos táplálkozással ezt a mennyiséget be tudjuk is biztosítani.

Miért jó a kálium?

A káliumnak a szervezetünk számos fontos funkciójánál kiemelt szerepe van. Támogatja az idegrendszer, az izmok, egyéb sejtek és szövetek, valamint enzimek működését, illetve szabályozza a vérnyomást, a vércukorszintet és a folyadékháztartást.

Ha megfelelően működik az idegrendszer, akkor az ingerek gyorsan továbbítódnak, és az agyunk is optimálisan működik, azaz fel tudja dolgozni a kapott információkat. Ezen kívül testileg is fitten és aktívan tart minket a kálium, ugyanis utóbbira szükségünk van ahhoz, hogy megfelelően működjön az izomösszehúzódás. Ebben az esetben is azért felel, hogy az ingerek rövid időn belül eljussanak az izmokba, így azok megfeszülnek, majd elernyednek. A káliumnak köszönhetően van elég erőnk és kitartásunk a mindennapi kihívások leküzdéséhez.

Az anyagcserénknek szintén szüksége van káliumra, ugyanis fontos összetevője az emésztési nedveknek. Hatására olyan enzimek képződnek, melyek segítségével optimálisan működik az anyagcsere.

Ezeken kívül a kálium képes szabályozni a vérnyomást, és védi a vese működését.

Káliumhiány tünetek

A káliumhiányra utaló tünetek és jelek

  • Gyengeség és fáradtság, izomgörcsök

Miután a kálium elengedhetetlen az energiaanyagcsere és az idegek optimális működéséhez is, a káliumhiány főként ezeken a területeken okoz panaszokat. A káliumhiány tünetei között gyakoriak a nem specifikusak, mint például a gyengeség és fáradtság. Ebben az esetben megfigyelhető, hogy az izmok nehezebben működnek, sokkal gyengébbek. Az izomgörcsök és szabálytalan izomösszehúzódások, az ízületek környékén jelentkező izomfájdalom szintén káliumhiányra utalhatnak. Ez akár légzési nehézségeket is okozhat, hiszen a mellkasunkban található izmok működésére is hatással van a kálium, illetve annak hiánya.

  • Emésztési problémák

Emésztési problémákat szintén okozhat, ugyanis itt is segíti a bélrendszerünk izmainak a megfelelő működését, azaz a salak- és tápanyagok haladását. Amennyiben kevés kálium van a szervezetünkben, akkor székrekedés, puffadás, de akár görcsök is jelentkezhetnek.

  • Rendszertelen szívverés, szívritmuszavar

A szívünkre is hatással van a káliumhiány, többek között erős szívdobogást, szívritmuszavart is okozhat, mely következtében akár szédülés vagy akár ájulás is előfordulhat.

A kálium a vérnyomást is szabályozza, ha azonban hiányállapot lép fel, akkor megemelkedhet a vérnyomás. Annak ellenére, hogy ez nem jár tünetekkel, azaz csak rendszeres méréssel vehető csak észre, hosszútávon igen súlyos panaszokhoz vezethet. A magas vérnyomásnak köztudottan szív- és érrendszeri betegségek lehetnek a következményei.

A megemelkedett inzulinszint szintén lehet a káliumhiány eredménye, ugyanis összefüggés van a cukor, a vércukor, a diabétesz és a kálium között. Amennyiben utóbbiból elegendő mennyiség van a szervezetünkben, akkor az inzulin igényünk automatikusan csökken. Ezért annyira fontos, hogy a cukorbetegek kiemelten figyeljenek a káliumbevitelükre.

Ha már cukorbetegségről esett szó, akkor érdemes megemlíteni a következő tünetet is, ami nem más, mint az édesség utáni vágy erősödése. A kálium a cukor elraktározásában is szerepet játszik, így a bevitelével csökkenthetjük ezt.

Mindezeken kívül az idegesség, nyugtalanság és az álmatlanság is sokszor káliumhiányra vezethető vissza, így ezek is ennek a hiányállapotnak a tünetei lehetnek.

Szüntessük meg a káliumhiány okait!

A káliumhiány okai

A káliumhiány hátterében számos ok állhat, hiszen a sejtek működésénél kiemelt szerepe van ennek az ásványi anyagnak, ennek következtében mindenhol jelen van.

  • Vesebetegség, antibiotikumok szedése

Amennyiben a szervezetünkben a szükséges mennyiségnél több aldoszteron hormon vagy kortizol szabadul fel, akkor a veséken keresztül sok kálium távozik a vizelettel együtt. Ilyen esetben hiperaldoszteronizmus vagy hiperkortizolizmus áll fenn. Bizonyos gyógyszerek szintén lehetnek ilyen hatással, például a vízhajtók és antibiotikumok. Ezeken kívül veseelégtelenség következtében is alakulhat ki káliumhiány.

  • Étkezési zavarok

Káliumhiány alakulhat ki súlyos hányás vagy hasmenés esetén is, hiszen ekkor ásványi anyagok is távoznak a szervezetünkből, így kálium is. A hashajtók túl gyakori alkalmazása, a túlzott alkoholfogyasztás, de gyulladásos bélbetegségek is vezethetnek hiányállapothoz.

  • Nem viszünk be eleget a táplálkozás során

Ha nem táplálkozunk kiegyensúlyozottan, akkor az elfogyasztott élelmiszerekkel nem juttatunk elegendő káliumot a szervezetünkbe. Ebben az esetben szintén alacsony káliumszint alakul ki.

Szintén fontos megemlíteni, hogy a sejtekben, illetve azokon kívül is van kálium. Amennyiben jelentősen megnő a szervezetünk pH-értéke, akkor több káliumot fog bejuttatni a sejtekbe, így csökken a vér káliumszintje.

Mivel a kálium képes szabályozni a vérnyomást, a hipertóniában szenvedőknek több káliumot kell bevinniük a szervezetükbe. Ez igaz azokra is, akik sósan étkeznek.

Ezeken kívül az alacsony magnéziumszint, a kevés folyadékfogyasztás, az erős verejtékezés és a hormonzavarok is vezethetnek káliumhiányhoz.

A káliumhiány megelőzése, kezelése

A megelőzés szempontjából főleg az idősebbeknek kell fokozottan figyelniük a megfelelő folyadékbevitelre, ugyanis ők sokszor már nem éreznek szomjúságot, így elfelejtenek inni. Ebben az esetben fennáll a kiszáradás veszélye, továbbá az elektrolitháztartás is felborul, főleg a káliumé. Ezért annyira fontos, hogy naponta legalább 1,5-2 liter vizet megigyunk, kiegészítve gyümölcs- vagy gyógyteákkal. (Nyári időszakban kb. 3 l legyen az elfogyasztott folyadékmennyiség.)

Számos növényi élelmiszerrel is be tudjuk vinni a káliumot elegendő mennyiségben a szervezetünkbe, ezért annyira lényeges a kiegyensúlyozott táplálkozás. Együnk minél több teljes kiőrlésű gabonát, zabpelyhet, zöldséget, gyümölcsöt és magokat. A halak és húsok tartalmaznak káliumot is, azonban nem olyan mértékben, mint a növényi élelmiszerek.

A legmagasabb káliumtartalmú ételek közé az alábbiakat soroljuk:

  • Bab, lencse
  • Aszalt gyümölcsök
  • Paradicsom
  • Gombák
  • Burgonya
  • Brokkoli, spenót
  • Avokádó
  • Hüvelyesek
  • Articsóka
  • Banán
  • Petrezselyemzöld
  • Kakaó
  • Joghurt

A zöldégek elkészítésénél tudatában kell lennünk annak, hogy minél tovább főzzük azokat, annál több kálium ázik ki belőlük. Ennek elkerülésére inkább pároljuk vagy gőzöljük a zöldségeket. Ha mégis a főzés mellett döntünk, akkor a lehető legkevesebb vízben tegyük ezt, a főzővízből pedig készítsünk levest.

Bizonyos esetekben tabletták vagy étrendkiegészítő kapszulák szedése válik szükségessé. Ebben az esetben érdemes kikérni a kezelőorvosunk véleményét, aki segíteni tud a megfelelő készítmény kiválasztásában és az adagolásban.

A káliumhiány megelőzése, kezelése

Összegzés

A káliumnak rendkívül fontos szerepe van a szervezetünkben, hiánya pedig súlyos problémákhoz is vezethet. A káliumhiány következtében kialakulhat fáradtság, légzési nehézségek, illetve szív- és vérnyomásprobléma is. Annak érdekében, hogy ezek ne következzenek be, figyelnünk kell a káliumbevitelre. Ezt kiegyensúlyozott étkezéssel, például sok zöldség és gyümölcs fogyasztásával tudjuk a legegyszerűbben elérni, ebben az esetben kicsi a valószínűsége a káliumhiány kialakulásának. Amennyiben ez mégis bekövetkezne, akkor orvosi segítséggel tehetünk ellene. Az étrendkiegészítők is jó választásnak bizonyulhatnak, de ezek szedése előtt konzultáljunk kezelőorvosunkkal.

2022. augusztus 30.