A fülzsír eltávolítása: hogyan csináljuk?

A fülzsír eltávolítása

Kapcsolódó tünetek:

A fülünkben található viasz-szerű anyag egy teljesen természetes dolog. Valójában hasznos a fül egészségének, mert fizikailag védi a hallójáratot a portól és a szennyeződésektől, illetve az ottani hámsejteket a kiszáradástól.

 

A felesleges fülzsír eltávolításra azonban mégis szükség lehet túlzott fülzsír termelődés esetén, amikor úgynevezett fülzsírdugó kialakulására van esély. Mindig fontos, hogy ezt megfelelő módon tegyük meg, hiszen a fültisztító pálcika gyakori használata csökkenti a természetes védekezőképességet, növelve a fertőzések és a sérülések kockázatát.

 

Ebben a cikkben részletesen kifejtjük, hogy tulajdonképpen mi a fülzsír, mikor jelenthet problémát, hogyan történhet a fülzsír eltávolítása házilag, illetve mikor érdemes fül-orr-gégészhez fordulni a problémával.

 

Mi a fülzsír?

 

Sárga vagy sárgásbarna viaszos anyag, amit a hallójárat külső harmadának mirigyei termelnek. Részben zsírmirigyek, részben pedig módosult verejtékmirigyek felelnek a képződéséért. Összetételét illetően nagyjából 60%-ban elhalt hámsejtekből áll, 12-20%-ban telített és telítetlen hosszú zsírsavakból és alkoholból, valamint 6-9%-ban koleszterinből.

 

Érdekesség, hogy alapvetően kétfajta fülzsír létezik – nedves és száraz –, és genetikai tényezők döntenek arról, hogy kié milyen. Az európaiaknál nagyobb a nedves, mézes-narancsos színű változat aránya.

 

Tévhit, hogy a fülzsír jelenléte a személyi higiénia hiányáról tanúskodna, hiszen mindenkiben megtalálható, és a „tiszta fül” nem a hiányát jelenti, hanem a felesleges mennyiség eltávolítását, valamint az esetlegesen beszáradt fülzsír kezelését. Mielőtt tehát bárki is „küzdeni” akarna a fülzsír ellen, nem árt szem előtt tartani, hogy az védi a hallójáratot a kiszáradástól és a fertőzésektől. Utóbbiban elsősorban a fülzsír 3-5 közötti savas pH-ja játszik szerepet.  

 

Bármilyen fülzsír eltávolító módszer választásakor érdemes tudni, hogy a fülzsír alapvetően magától ürül, mert beszéd és rágás közben távozik a hallójáratunkból. A túl csekély vagy túl nagy mennyiség egyaránt problémához vezethet. Talán meglepő, de a fül-orr-gégész szakorvosok többsége azt javasolja, hogy dobjuk el a fültisztító pálcikát, és más eszközt válasszunk helyette. Cikkünk további részében elmagyarázzuk, mi az oka ennek, és mindezek tudatában mit tehetünk a fülünk egészségének megőrzése érdekében.

A fülzsír eltávolítása helyesen

Honnan tudhatjuk, ha gond van vele?

 

A túl folyékony vagy túl száraz fülzsír egyaránt annak besűrűsödéséhez vezethet. Az így keletkező fülzsírdugó jelei közé tartozik például a fájdalom és a viszketés. A fülzsír állaga és mennyisége öröklött tényezőktől is függ. Ha túl sok termelődik belőle, hosszú távon akár komolyabb problémát, például hallójárat-gyulladást is okozhat. Éppen ezért jó, ha kerüljük a füldugók huzamosabb ideig tartó használatát, és megfelelő fülzsíroldó vagy -eltávolító módszert alkalmazunk.

 

A túl sok fülzsír miatti füldugulás jelei:

  • fülfájdalom,
  • átmeneti halláscsökkenés,
  • feszülés érzet,
  • fülzúgás,
  • fejfájás,
  • szédülés,
  • orrfújásnál jelentkező dugulás.

 

A túl kevés vagy túl sok fülzsír miatt bekövetkezett fertőzés jelei:

  • erőteljes fájdalom,
  • tartós halláscsökkenés,
  • vízfolyás a hallójáratból,
  • kellemetlen szag,
  • szédülés,
  • láz,
  • köhögés.

 

Tippek a hatékony eltávolításhoz

 

Ha valakit zavar a fülzsír, akkor hajlamos lehet megkísérelni, hogy a fülében lévő természetes, védő hatású anyagot lényegében bármilyen eszközzel eltávolítsa. Ez nagy hiba, mivel felborítja a hallójárat egészséges, öntisztító egyensúlyát, és a fenti problémákhoz vezethet. Lássuk, hogy milyen módszerekkel érdemes otthon eltávolítani a fülzsírt, sorra vesszük ezek lehetséges veszélyeit, továbbá mit érdemes csinálni fültisztítás alkalmával.

 

Fültisztító pálcika

 

Bár úgy tűnhet, hogy ezt az eszközt direkt erre a célra találták ki, és felépítésénél fogva tökéletesen alkalmas rá, hogy betöltse a funkcióját, az orvosok általában mégsem ajánlják. Nagyon óvatosnak kell lennünk vele, mert könnyen túl mélyre nyúlhatunk, amivel egyrészt túl sok fülzsírt távolíthatunk el, másrészt pedig mélyebbre tolhatjuk a megmaradt mennyiséget, ami kedvez a fülzsírdugó kialakulásának. Ráadásul egyetlen rossz mozdulat is elég lehet ahhoz, hogy akár maradandó károsodást okozzunk a dobhártyában.

 

Ha mindenképpen ragaszkodunk a fültisztító pálcika használatához, akkor nyugodt körülmények között, teljes odafigyeléssel tegyük azt. Bentről kifelé haladjunk, hogy ne nyomjuk be a fülzsírt, és a hallójárat belső részét ne piszkáljuk vele.

 

Egyszerű, vizes tisztítás

 

A fültisztítás legegyszerűbb, leghatékonyabb és legbiztonságosabb módja, ha fürdés közben a fülkagylót és a hallójárat külső részét megtisztítjuk az ujjunkkal, majd szárazra töröljük. Így elkerülhetjük, hogy a felgyülemlett fülzsír esztétikai problémát okozzon, ugyanakkor megőrizzük a belső rész biológiai egyensúlyát is.

 

Használjunk olajat!

 

Az ásványi olajok, az olívaolaj és a babaolaj fellazítja a zsírt, így alkalmas lehet az elzáródást okozó fülzsírdugó feloldására. A módszer lényege, hogy becsöppentjük az olajat a fülünkbe, hagyjuk hatni, aztán megfordítjuk a fejünket, így a feloldott mennyiség kitörölhetővé válik. Ez rendkívül praktikusnak hangzik, ám nem mindenki élhet a módszerrel, csak azok, akiknek ép a dobhártyájuk, nincs fülgyulladásuk, és nem estek át fülműtéten. Az említett esetekben az érintett mindenképp forduljon orvoshoz, mert szakembernek kell eltávolítania a fülzsírt.

 

Hidrogén-peroxid

 

Az olajokhoz hasonlóan a hidrogén-peroxid használata is hatékony lehet, mégsem érdemes túlzásba vinni a használatát, sőt a kipróbálása sem javasolt mindenkinek. Ez az anyag vízzé alakul a fülbe jutva, mert távozik belőle az oxigén, tehát nedvesen hagyja maga után a hallójáratot, táptalajt adva a baktériumok elszaporodásának. A műveletnek tehát hallójárat-gyulladás is lehet a vége. A fülben maradt vizet mindig csak finoman, például egy törölköző sarkával érdemes felitatni – akár fürdőzés után is.

 

Gyógyszertári készítmények

 

Számos olyan patikában kapható termék létezik, ami segít a megfelelő fülhigiénia fenntartásában, oldja a felgyülemlett fülzsírt, és megkönnyíti a fülzsírdugó eltávolítását. A készítmények lehetnek csepp vagy spray állagúak. Használatukról érdemes gyógyszerésszel vagy orvossal konzultálni.

 

Gyertyázás

 

Lényege, hogy a gyertya melegítéssel feloldja a fülzsírt, megkönnyítve annak eltávolítását. Veszélye azonban az eljárásnak, hogy mélyebbre kerülhet a fülzsírdugó, sőt: egy nehezen eltávolítható réteg is képződhet a hallójáratban, ami akár a dobhártyára is kiterjedhet.

A fülzsír eltávolítása

Mikor lehet szükség szakemberre?

 

Ha túl sok, már zavaró mennyiségű a fülzsír, esetleg nem szokványos a színe vagy az állaga, nyugodtan forduljunk fül-orr-gégészhez, aki segít a probléma megoldásában. Bármilyen fülprobléma gyanújának esetén – különösen akkor, ha fülfájást, feszítő érzést, esetleg fülzsírdugó vagy a fülfertőzés bármi más jelét tapasztaljuk – mielőbb keressünk fel szakorvost.

 

A szakember fülzsírdugó meglétekor dönthet úgy, hogy speciális tisztító eszközzel kimossa a hallójáratot, ám az is lehet, hogy egy apró műszerrel egyszerűen megfogja és kihúzza a bajt okozó összeállt darabkát, vagy fecskendővel valamennyi hidrogén-peroxidot juttat a fülbe a dugó feloldására. Ezeknek a módszereknek a kombinációja is lehetséges, ám otthoni körülmények között semmiképpen nem érdemes megpróbálkozni velük, nehogy kárt tegyünk a fülünkben, ami akár egy életen át befolyásolhatja a hallásunkat.

 

Összegzés

 

A fülzsír sárga vagy sárgásbarna viaszos anyag, amit a hallójárat külső harmadának mirigyei termelnek. Részben zsírmirigyek, részben pedig módosult verejtékmirigyek felelnek a képződéséért. Összetételét illetően nagyjából 60%-ban elhalt hámsejtekből áll, 12-20%-ban hosszú láncú zsírsavakból és alkoholból, valamint 6-9%-ban koleszterinből. Funkciója, hogy fizikailag védi a hallójáratot a portól és a szennyeződésektől, illetve az ottani hámsejteket a kiszáradástól.

 

Habár a hallójárat alapvetően öntisztuló, mégis a felesleges fülzsír eltávolításra túlzott fülzsír termelődés esetén szükség lehet, amikor fülzsírdugó kialakulására van esély. A fül tisztítása csakis a külső részen ajánlott, leginkább óvatosan és egy kis víz segítségével. Bármilyen más módszerről vagy fülzsíroldó termék használatáról célszerű orvossal vagy gyógyszerésszel konzultálni. Füldugulás vagy fülfertőzés tünetei esetén érdemes mielőbb fül-orr-gégész szakorvoshoz fordulni.

2023. október 27.