A ráncok megjelenésétől nem csak a nők, hanem a férfiak is tartanak. Főleg a szemük alatti vonalak, azaz a szarkalábak lehetnek rendkívül zavaróak és esztétikailag előnytelenek, hiszen fáradtnak és kimerültnek tűnhetünk ezektől. Ezenkívül természetesen azért is éljük meg rosszul a megjelenésüket, hiszen úgy érezzük, hogy búcsút inthetünk a fiatalos megjelenésünknek.
Cikkünkben közelebbről bemutatjuk, hogy mi okozza a szem alatti ráncok kialakulását, hogyan tünthetők el, illetve kezelhetők a szarkalábak, de azt is részletezzük, hogy milyen esetben érdemes inkább orvosi segítséget kérni.
A ráncok korai megjelenésének megakadályozására számos módszer van – többek között az egészséges és tudatos életmód.
Az UV-sugarak köztudottan károsítják a bőrünket, hiszen kiszárítják azt. Ennek következtében ráncok és szem alatti karikák jelenhetnek meg, melyek eltüntetése nem egyszerű feladat. Épp ezért csak mértékkel és megfelelő fényvédővel szabad a napon tartózkodnunk.
A rendszeres szoláriumozás szintén nem ajánlott, hiszen ilyenkor is UV-sugarak érik a bőrt, melyek szintén kiszárítják és roncsolják azt.
A bőr öregedési folyamatát más külső hatások is befolyásolhatják. Ide soroljuk például a légszennyezettséget, de akár a száraz időjárás, illetve az otthoni levegő alacsony páratartalma is kedvezően hathat a ráncok megjelenésére. Az egészségtelen és egyoldalú étkezés is ide sorolható. Amennyiben nem kiegyensúlyozottan táplálkozunk, akkor fontos tápanyagokat nem juttatunk be a szervezetünkbe, ennek következtében a szabadgyökök könnyedén el tudnak szaporodni.
Az alkoholfogyasztás szintén hatással van a ráncok kialakulására, hiszen nedvességet von el a bőrből. Károsítja továbbá a májat és az emésztőrendszert, így a szervezet nem tud elegendő tápanyagokat felvenni, aminek következtében a bőr sem jut elég antioxidánshoz, C-, valamint E-vitaminhoz. Pedig ezek mindegyike fontos szerepet tölt be a szabadgyökök leküzdésében.
A nikotin hasonlóan káros. Mindössze egy szívás 100 milliárd szabadgyököt engedsz szabadjára. Ezen kívül érszűkítő hatása is van, ami csökkenti a vér oxigéntartalmát, ezáltal a sejtek nem jutnak hozzá a szükséges tápanyagokhoz, ez pedig kedvez a korai bőröregedésnek.
A cukor is rendkívül ártalmas – és nemcsak az egészségre nézve, ugyanis a bőr állapotát is befolyásolja. Ennek magyarázata, hogy a cukormolekulák ráakaszkodnak a bőr fehérjeszálaira, amitől az tartósan elveszítheti rugalmasságát.
Bizonyos mimikák rendszeres vagy túlzott alkalmazása is kedvezhet a szem alatti ráncoknak. Ide soroljuk például a hunyorgást és a mosolygást.
Ha rosszul alszunk, az szintén meglátszódik a bőrünk állapotán, hiszen nem mennek végbe fontos regenerációs folyamatok: például a szervezet nem tudja elvégezni helyreállító munkáját az UV-sugarak által okozott károk után.
Korunk előrehaladtával számos anyag előállítása lecsökken a szervezetünkben, továbbá a 25. életévünktől már sokkal lassabban osztódnak és regenerálódnak a sejtek. Ezek a változások meglátszódnak a bőrünkön. Ezeken kívül zsírsejtek is lebontódnak, a hialuronsav előállítása lelassul, elvékonyodik a bőr, és veszít a rugalmasságából. A felső réteg már nem tudja olyan jól megkötni a nedvességet, ezáltal kiszárad és ráncok jelennek meg rajta.
A szem körüli ráncok megjelenését jelentősen ki tudjuk tolni, ha odafigyelünk a fentebb említettekre. Ha pedig már kialakultak a szem környéki vonalak, számos lehetőségünk van ezek kezelésére, illetve halványítására.
Mivel a káros UV-sugarak roncsolják a bőrt, fokozottan kell figyelnünk a fényvédelemre. Ha már fiatal korunktól kezdve nagy hangsúlyt fektetünk erre, akkor érdemben csökkenthetjük, illetve késleltethetjük a szem körül előforduló ráncok kialakulását. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy mindig használjunk fényvédőkrémet – még télen is! A bőrünk érzékenysége és az UV-sugárzás függvényében válasszuk ki a számunkra megfelelő faktorszámú terméket, amit egy nap folyamán ne csak egyszer kenjünk fel, hanem többször is.
A fényvédő krémek használata mellett se töltsünk órákat a tűző napon, és természetesen mindenféleképpen kerüljük a szoláriumozást. Emellett a szemünk védelméről se feledkezzünk meg, hiszen itt rendkívül vékony a bőr.
Tipp: Ha sminket is viselünk, akkor a fényvédőkrémet mindig egy szem környéki vagy sima ápolókrémre és a smink alá kenjük fel.
A változatos és kiegyensúlyozott étkezés rendkívül fontos, ha egészséges ránctalan bőrt szeretnénk. Jó hír, hogy ez azt jelenti, hogy rengeteg finomságot ehetünk, többek között sok gyümölcsöt és zöldséget. Természetesen az elegendő rost bevitelét is tartsuk szem előtt. Olyan élelmiszereket választunk, melyek A-, B-, C- és E-vitaminban gazdagok, továbbá sok antioxidánst tartalmaznak, ugyanis ezek képesek elpusztítani a bőrt károsító szabadgyököket. Arra szintén figyeljünk, hogy az ételek frissek és feldolgozatlanok legyenek. A ráncok ellen a következő gyümölcsöket, zöldségeket és magokat ajánlott fokozottan fogyasztanunk:
A ráncok kialakulásának több oka is lehet, melyek között a dohányzás, illetve számos más káros szenvedély igencsak előkelő helyen áll. Ezek nemcsak a szabadgyökök elszaporodását eredményezik, hanem a bőr nedvességtartalmára is károsan hatnak. Ezek a tényezők pedig mind kedveznek a szem alatti ráncok kialakulásának.
Napi 7-9 óra alvás elengedhetetlen ahhoz, hogy kipihenjük magunkat, továbbá támogassuk bőrünk regenerációját. Ha rendszeresen ennél kevesebbet alszunk, akkor hozzá kell szoknunk, hogy akár már egészen fiatalon karikás szemekkel fogunk a tükörbe nézni. A kevés alvás következtében ráadásul nem termelődnek megfelelő mértékben azok a hormonok, melyek rugalmasabbá teszik a bőrünket.
A hatóanyagokat tekintve azokat részesítsük előnyben, melyek nedvességgel látják el a bőrt, vagyis tartalmaznak hialuronsavat vagy glicerint. Főleg az előbbi képes kipárnázni a szemünk alatti területet, eltüntetve és kisimítva ezáltal a ráncokat. A sheavaj szintén remek választásnak bizonyul, ugyanis ez a száraz bőr egyik remek ellenszere. Ezeken kívül a retinol és a C-vitamin bevitelére is ajánlott figyelnünk.
A bőrápolási rutinunk során mindig tartsuk szem előtt, hogy az arcunk ezen részén a legvékonyabb és legérzékenyebb a bőrünk, ezért mindig célzottan erre a területre készült készítményeket használjunk. Első lépésként alaposan tisztítsuk meg a szemünk körüli részt, főleg este. A sminket is egy speciális szemsmink eltávolítóval tüntessük el. Ezután vigyünk fel egy hidratáló szemkörnyékápoló szérumot, ami az apró molekuláinak köszönhetően a mélyebb bőrrétegekbe is bejut. Ha teljesen beszívódott, akkor következhet a krém, amely kiválasztásánál mindenféleképpen figyeljünk arra, hogy a hatóanyagai kombinálhatók legyenek a szérum összetevőivel. Ezeken felül hetente egyszer vagy kétszer használjunk ápoló maszkot, amivel még több nedvességet juttathatunk és zárhatunk a bőrbe. A kémiai peelingek rendszeres használata szintén hozzájárul a ráncok halványításához.
Tipp! A krémeket nem muszáj az ujjainkkal felvinnünk az arcunkra, a masszázsrollerek is remek szolgálatot tesznek. Segítségükkel könnyebben belemasszírozhatók a bőrbe az ápoló készítmények, melyek frissítik és élénkítik az igénybevett bőrt.
Vannak olyan esetek, amikor a házi praktikák és az alapos ápolás ellenére sem halványulnak a ráncok, vagy azok jelenléte már nagyon nyomasztó hatással van ránk. Ilyenkor mi a teendő? Először is fontos megemlíteni, hogy a különböző házi módszerek nem egyik napról a másikra hoznak javulást, ezért érdemes türelmesnek lennünk. Általánosságban azonban kijelenthető, hogy ha 2-3 hónap után sincs látható változás, akkor más megoldást kell keresnünk.
Ez abban az esetben is igaz, ha a szemkörnyéki ráncok álmatlanság vagy más alvászavarok következtében alakultak ki. Ha pedig a lehető leggyorsabban szeretnénk megszabadulni a szarkalábaktól, akkor egy plasztikai sebész felkeresése válhat szükségessé, hiszen a szakember egy szemhéjplasztika elvégzésével vagy hialuronos feltöltéssel képes orvosolni a problémát. Léteznek már továbbá olyan lézeres kezelések is, melyek serkentik a kollagéntermelést, ezáltal csökkentve a ráncok mértékét.
Amennyiben kevésbé invazív módon szeretnénk eltüntetni a szarkalábakat, akkor olyan speciális peelingek is szóba jöhetnek, melyek támogatják a bőr megújulását. Ezeket azonban szintén szakembernek kell elvégeznie. A boltokban természetesen számos olyan termék kapható, melyek kifejezetten az arcunk ezen területére lettek kifejlesztve, de ezek csak enyhe ráncok esetén bizonyulnak jó választásnak.
Tény, hogy a szem alatti ráncokra és sötét karikákra bőven van ellenszer, ennek ellenére érdemes a megelőzésre helyeznünk a fókuszt. Mindenféleképpen figyeljünk az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozásra, hiszen azzal tudjuk bejuttatni a bőr számára is szükséges tápanyagokat a szervezetünkbe. Ezzel azonban még nem inthetünk búcsút a ráncoknak, hiszen ehhez, le kell mondanunk a káros szenvedélyekről, rendszeresen használnunk kell fényvédőket, és még az alvás mennyiségét és minőségét is szem előtt kell tartanunk. Ha ezeket betartjuk, akkor a már meglévő ráncokon is sikerrel fogunk tudni halványítani, illetve késleltethetjük újabbak megjelenését.